A másik blokkgyakorlatom a Kenézy Infektológiára vettem fel. Sokan még a hallgatók közül se nagyon merik bevállalni az osztályt, hisz ki akarna a fertőzőn dolgozni, nem akar senki se elkapni valamit. Két hét alatt viszont rájöttem, hogy a valóság azonban sokkal árnyaltabb.

Az első napokban bár nem tudtuk hova tenni magunkat és igazából le voltunk passzolva az ambulanciára, gyakorlatilag ez volt az egyetlen negatívum, amit említhetnénk az egésszel kapcsolatban. Pár nap után szerencsére oldódott a hangulat is, külön ki kell emelnem az intézeti dolgozók hozzáállását hozzánk... a normális emberi udvariasság rengeteget segített abban, hogy fel mertük tenni kérdéseinket. Az osztályon egyébként mindenhol patyolat-tisztaság, minden kórteremnél fertőtlenítőszer, átlagos, egyszerű berendezések 2 ágyas kórtermekkel. Megvallom őszintén mindenki látott már rosszabbat, szerintem az egészségügy jelenlegi helyzetéhez képest le a kalappal az osztály előtt. Hozzá kell tenni, hogy nem sokan választják ezt az ágat, hisz itt 4 év a képzési idő.

Most egy kicsit nyersen fogok fogalmazni, de ez volt az első olyan osztály, ahol végre nem csak olyan betegekkel találkoztunk, akik fél lábbal a sírban voltak (mondjuk a tipikus belgyógy szag itt sem került el, de ez érthető). Félreértés ne essék, nincs gondom az elesettekkel/idősekkel, de talán itt különösen lehetett látni, hogy minél hamarabb haza akarják küldeni a beteget, hogy dolgozhasson.

A mindennapi szokásos vizitek, ambulanciás teendők mellett különösen tetszett, hogy mindig volt valaki, aki ha tört, ha szakadt de talált egy fél órát arra, hogy foglalkozzon velünk, függetlenül attól, hogy milyen munkájuk volt, ami különösen dicséretes annak fényében, mennyire kevesen dolgoznak az osztályon. Hozzá kell tenni, hogy ez nem utolsó sorban abból a szempontból értékelhető igazán, hogy az oktatási felelőssel, csak az utolsó két nap találkoztunk. Érdekes volt amúgy hallani, ahogy a nem szokványos doktori kérdések előjöttek (pl.:"permetezett-e az utóbbi két hétben? vagy dolgozott-e festékekkel és/vagy vegyi anyagokkal mostanában?") amit máshol nem nagyon hallunk. Széles látókör itt végképp kötelező :D.

A két hét alatt bőven megismerhettük azokat a kihívásokat, amik miatt vakarhatják a fejüket az orvosok nap mint nap ezen az osztályon. Sajnos az ambulancián nem egy félrekezelt, vagy feleslegesen antibiotikummal tömött beteg fordult meg (ezek után akarj normális szerológiát csinálni). Az orvosok próbálnak mindig a legújabb guidelineok alapján dolgozni, de mivel sok fertőzés előfordulása meglehetősen ritka, így egyes gyógyszerek adagolásánál különösen fontos itt az orvos tapasztalata, hisz ajánlást nem minden esetben tudnak még maguk a gyógyszergyártók (!) sem megfogalmazni. Erre a betegek sokszor nem gondolnak, így különösen nagy türelmet kíván az osztály, nem csak az orvos, de a beteg részéről is. Sok fertőzést maguk az orvosok sem ismernek fel minden esetben (én az egyik foglalkozáson a Q-lázt kaptam feladatként bemutatásra), itt a Kenézyben ismerik fel a legtöbb esetet, ezt érdekes volt látni (2012-ben az évi 36 magyar esetből 12 itt volt, ami valljuk meg őszintén torz egy kicsit, de évekre visszamenőleg itt van regisztrálva döntően a nagyja - a 2013-as adatok feldolgozása még zajlik). Az OEK honlapjáról egyébként letölthetőek a Magyarországra vonatkozó járványügyi adatok az Epinfo alatt. Kifejezetten hasznos, én elidőztem rajta egy darabig.

További dolog, ami még említést érdemel az a Bristol score rendszer. Elvileg a Tulassayban is benne van (nem láttam), de a gyakorlatban az intézeti orvosok elmondása szerint nem nagyon használják Magyarországon. A gasztrón is néztem, hogy vizites referálás alatt a dokik sem tudták normálisan elmagyarázni, hogy a betegnek milyen volt a széklete (rizslészerű, pépes stb. ki milyennek ítéli meg ugyebár - itt a fertőzőn az egyik betegünk kedvenc elszólalása a vízipisztolyos golyószóró volt :D). Az infekten magától értetődött a dolog a score rendszer alapján. Utánaolvasva kiderült, hogy ezt csak 1997-ben vezették be a bristoli egyetemi kórházban, mert felismerték, hogy a széklet megítélése terápiás problémákat okozhat, formája alapján pedig könnyen megbecsülhetik a colon tranzit időt. Nagyon egyszerű, nem kerül semmibe, mégsem vették át még mindenütt. Csodálkozom, hogy miért csak ilyen későn jöttek rá, hogy be kellene ezt is osztani, másrészről az amúgy is forráshiányos magyar egészségügy az ilyen praktikákat miért nem lesi el.

Nem utolsó sorban volt lehetőségünk hallani egy tankönyvszerű pericarditises beteget. Olyan jól lehetett hallani, sőt 1 nap állítólag érezni is, hogy az valami elképesztő. Az alábbi videón hallhatjátok 1:30-tól, de még ez se közelíti meg azt, ami nálunk volt. Mintha egy birodalmi lépegetőt hallottam volna...

Bár itt tényleg csak pár dologra tértem ki az elmúlt két hétből, de az a hozzáállás a munkához, amit az osztályon csinálnak, az mindenképp meggyőzött. Ha ilyen lesz a többi belgyógy gyak, még kiderül, hogy mégsem a sebészettel kellene foglalkoznom :D