Az utóbbi pár hónapban több hír és blog is foglalkozott a legújabb protetikus eredményekkel, ezért úgy gondoltam, hogy én is körbejárom a témát, érintve minden kérdést, tisztázva pár félreértést. Ennek a posztsorozatnak az első része a mai, ami protetizálásnál nem szokott kérdésként felmerülni, de mégis beszélni kell az egész kiindulópontjáról, az amputációról. I. rész.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy maga a folyamat a sebészek munkájának egyik, ha nem a leghálátlanabb feladata, sok esetben mégis életmentő beavatkozásként tekinthetünk rá. Már az ókorban is végeztek csonkoló műtéteket, jóllehet iszonyatosan magas mortalitási rátával. Bár Hippokratész már alkalmazta az erek lekötését, módszere - talán a sötét középkornak köszönhetően is - feledésbe merült.

A XVII. sz.-ban aztán feltalálták az érfogót, így ez a műtéti típus is fejlődésnek indulhatott. Az 1900-as évek elején megjelent az első izomcsonkra tervezett protézis, majd alkalmazták az osteoplasztikus módszert, mely mechanikailag is stabilabbá tette azt. Sajnos ahogy a sebészeti/traumatológiai amputáció esetén úgy a protetizálásban is a legnagyobb, legrohamosabb fejlődést a világháborúk jelentették.

A poszt terjedelmét meghaladná, de nem szabad elmenni amellett, hogy nem csak balesetből, hanem más betegségek során is találkozhatunk amputációkkal (daganatok, artériás megbetegedések - dohányzásból eredő érszűkület pl., esetleges magas virulenciájú fertőzések, diabetes mellitus). Az már egy másik kérdés, hogy az ilyen esetek többsége miért köt ki pont a traumatológián, de ne térjünk el a tárgytól.

A beteg kórházba kerülése után, a súlyosan sérült végtag sorsának eldöntése sokszor nehéz feladat. A nyilvánvaló, egyértelmű esetek mellett, sokszor csak későbbi műtétek sora után lehet dönteni egy adott végtagról. Lásd Erőss Zsolt esete 2010-ben, de hozhatnám Oscar Pistoriust is példaként. Sokan megbotránkoztak az eseten anno, sportolóként viszont ésszerű döntést hozott akkoriban, mint azt láthattuk későbbi felépülése során, de ezt majd a következő részek egyikében fogom kifejteni.

Az orvosok döntésének meghozatalát szerencsére a súlyos esetek ellátásában több pontrendszer (MESS - mangled extremity severity score, PSI - predictive salvage index, LSI - limb salvage index, HFS - Hannover fracture scale) is segíti , melyek alapján el lehet dönteni, hogy az adott végtaggal mégis mi a teendő. A pontrendszerek mellett figyelembe kell venni az időfaktort. Ha a melegischaemia ideje meghaladja a 6 órát, a végtag megmentésének esélye rohamosan romlik. Ezen túlmenően nyilatkozni kell minden esetben az erek, idegek és lágyrészek állapotáról, a sérülés jellegéről, az esetlegesen felmerülő fertőződés esélyéről, szem előtt tartva a beteg általános állapotát, egyéb betegségét, életkorát. Mindezek mellett tekintettel kell lenni a beteg foglalkozására, kooperációs készségére, igényére, életkörülményére. Az előbb felsorolt temérdek szempont alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy minden eset más és más, ezért nem lehet csupán egy, egyetemes szempontrendszert figyelembe venni az egyes esetekre nézve.

Az amputáció ha be is következett, szerencsés körülmények fennállása esetén részlegesen, vagy akár teljesen helyre is hozható különböző replantációs technikák segítségével. Ezzel a témával fogok foglalkozni a posztsorozat második részében.

Azonnali amputáció végezhető polytraumatizált betegen. Ilyen esetben természetesen a sérült életének megmentése a cél. Ilyenkor alap esetben az orvos az "5-ös szabályt" veszi figyelembe: Ha az öt fontos képlet (bőr, izom, csont, ér, ideg) közül három rekonstruálhatatlan mértékben sérül, felállítható a csonkolás indikációja. A műtét során az orvos törekszik a lehető legideálisabb csonk kialakítására, figyelembe véve az esetlegesen még megmaradt izmok tapadását (pl.: deltaizom felkar-amputáció esetén), a később terhelendő felszínt, törekedve a megfelelő vérellátás, beidegzés biztosítására. 

Az alábbi videón egy amputációt láthattok, ahol röviden bemutatják, hogy hogy is néz ki egy elektív operáció. Nem traumás eset, a közben elhangzó szakmai magyarázat miatt érdemesnek tartottam belinkelni.

Sajnos általános szövődményekkel is számolnunk kell:

•          sebgyógyulási zavar
•          rehabilitációs nehézségek
•          haematoma
•          akadályt képező csonk
•          fájdalmas csonk
•          neuroma
•          instrabil heg
•          contractura
•          infectio
•          necrosis
•          feszülő varrat

Szerencsére az eddigi bejárásom alatt, csak egyszer találkoztam kifejezetten súlyos amputációval. A velem korabeli, fiatal férfi akut etiles intoxicatio alatt a sínek közé keveredett, a vonat pedig nem tudott megállni. Szerencséjére a vonaton volt pár katona, így megfelelő elsősegélyben részesülhetett, míg a mentők a helyszínre kiérkeztek.

Képek az esetről itt és itt.

Sajnos blogba beilleszteni lehetetlen volt, mivel a Galériát hiába beszúrtam, utána eltűnt a teljes szövődményes bekezdés. A gépház gondolom dolgozik az ilyen jellegű hibák megoldásán.

Megj.: Már ebben a posztban is rengeteg minden lett megemlítve az amputációról, az eddigiek alapján látható, hogy az itt említett szempontok csupán általánosságban tárgyalják a témakört, így a további hasonló témájú posztoktól függetlenül, ha bármi kérdése van, keresse fel feltétlen kezelőorvosát, hisz a blog ismeretterjesztő jellege nem adhat választ minden kérdésére.