Orvostanhallgatókként az első években néha nem tudtuk miért is tanulunk olyan tárgyakat mint pl. az orvostörténelem. Egy vicc volt az egész, de ennek ellenére pár gondolatot csak elültettek az ember agyában, aztán hogy-hogy, hogy nem, a lézersebészeti kurzuson (később beszámolok róla, stay tuned) kezem közé akadt Dr. Jakó Géza - Életutam, Memoirs c. könyve (2011, NDP kiadó).

Nomen est omen, a cím mindent elárul, tehát ne egy Gyűrűk Urát várjon az ember tőle. Nagy orvosok nyugdíjas éveikben állítólag mindig írnak egy könyvet saját életükről, kvázi nekrológot. Ez olyan mint az egyes klinikák klinikaigazgatóinak freskói az ódon folyosók falán. Már-már hagyomány, és ugyan ki akarná ezt megszakítani?

A képzés kezdetén a többség (így én is) kap az élettől egy nagy büdös pofont, aztán még ha hozzá is szok az ember a megpróbáltatásokhoz, azért csak eszébe jut, hogy de jó lenne megkérdezni az idősebbeket, hogy anno ők, hogy csinálták... Ez különösen akkor igaz, ha történetesen egy orvos sincs a családban. Még egy ok, hogy levegyem ezt a könyvet a polcról. Gondoltam magamban.

Jakó Géza életútját elmesélni nem szeretném, akit érdekel az nyugodtan megtalálja röviden a neten, hosszabban pedig a könyvtárban (190 oldal, olvasmányos, így pár óra alatt végez vele az ember). A gondolatokat, amik viszont feljöttek az olvasás során azt viszont meg szeretném osztani Veletek.

A könyvet személy szerint üres félóráimban olvastam, kicsit fel is töltött, hogy végre nem egy olyan könyvet veszek kezembe, amiből tanulni kellene. Visszagondolva magamnak se kívánnék teljesebb, kalandosabb életet, mint amilyen Jakó Gézáé volt. Röviden: Túlélni a II. világháború viszontagságait, majd pusztán orvosi kötelezettségének eleget téve disszidálni kényszerült. Találkozott több amerikai elnökkel, új műtéti eljárásokat dolgozott ki, gyakorlatilag elért mindent, amit egy orvos az USA-ban elérhet.

A fejezeteket olvasva jöttem rá, hogy mennyi tehetséges magyar vándorolt anno ki és mennyire nem értékeljük azokat az embereket, akik miatt még ma is mindenhol elismeréssel beszélnek a magyar orvosokról. Pusztán az elégedettséggel tölt el, hogy a fül-orr-gégészetben (és ki tudja még hány szakágban) több olyan úttörő alakja is volt/van az országnak, akik ténylegesen a világ élvonalába tartoztak és tartoznak mind a mai napig. Mai medikusként nemcsak, hogy példaként kell rájuk tekinteni, de ténylegesen is úgy érzem, folytatni kell örökségüket. 

Érdekes volt olvasni, hogy egy külföldön megbecsült orvos, hogyan harcolta ki magának az elismertséget, mit gondolt adott helyzetekben, hogyan vezette életét. Elbeszélésében érződött, hogy büszke arra, amit elért, teljes joggal. Sok kérdésemre választ kaptam, de legalább még ennyi új is felötlött bennem. Bár hasonlóságot fedezhetünk fel a mai elvándorló orvosok helyzetében, neki az egyetlen helyes és logikus döntés a disszidálás volt. Sokszor a "segíts magadon, az Isten is megsegít" filozófiát véltem felfedezni a sorok olvasása közt. Gondolom a könyv rövid terjedelmére való tekintettel sajnos nem tehette meg doktor úr, hogy világnézetét kifejtse. Bár politikai nézetéről pár oldalon keresztül beszámol a könyv vége felé közeledve, nem igazán tudtam hova tenni az egészet, ugyanis annak már nem jutott hely, hogy mindezt el is magyarázza, így nem tudtam vele teljes mértékben egyet érteni (de ez legyen a legnagyobb probléma). Személy szerint mégis kíváncsi lettem volna azokra az érzésekre, benyomásokra is amik élete során érték (pl. hogyan találkozott feleségével ...stb), ami alapján nagyobb betekintést kaphattunk volna a sikeres orvos mellett, mint civil ember életébe. Egy fiatal medikus legjobban szerintem arra kíváncsi, hogy hogyan fogja tudni összeegyeztetni hivatását  magánéletével, családjával. Ezekről sajnos keveset olvastam, de szó nem érheti a ház elejét, elvégre nem egy életvezetési tanácsadásra, vagy egy bulvárújságra neveztem be.

Összességében véve első ilyen jellegű könyvet olvasván kellemes meglepetésben volt részem. Jó olvasni, látni, hallani, hogy azonos hivatással rendelkező emberek, hogyan próbáltak megfelelni maguknak. A szakkolinak van még  A tanár is volt diák c. beszélgetései, azokra is érdemes elmenni.

Áldott, kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok mindenkinek!

PS.: köv. bejegyzést leghamarabb szerintem csak január elején tudom majd publikálni a vizsgaidőszak miatt.