Ha már csináltam sebészetit múlt félévben, gondoltam nem árt, ha csinálok egy ilyet belből is. Alapvetően most a negyed év során rajzolódott ki előttem, hogy a belgyógyászat nem az én műfajom, ennek ellenére ezt is meg kell csinálni, ehhez is érteni kell, így ambivalens érzésekkel, de alapvetően mégis bizakodva álltam az egészhez.

A blokkgyak előtt az első öt hétben egy nem túl meggyőző doktornő tartotta nekünk a gyakorlatot, ami tovább erősítette bennem az ellenszenvet. Nem hinném, hogy egy gyakorlatnak csak annyi lenne a célja, hogy másfél órán belül 2-3 beteget kikérdezzünk, utána pedig beszéljünk egy picit a tünetekről. Lehetett látni, hogy nem figyel arra, mit kérdezünk ki, nem nagyon érdekelte az egész.

Az utolsó héten gyakvezünket pótolták, így egy kardiológus tartotta meg nekünk az immun gyakot. Egyszerűen lehidaltam, hogy ahhoz képest, hogy aznap tudta meg, hogy mit kell "leadnia" egy iszonyatosan összeszedett gyakorlatot tudott tartani. Mindenből csakis az alapokat, ami egy általános orvosnak kell, semmi mellébeszélés. Ámultam a kettő közötti különbségen. Jó értelemben véve áradt a dokiból az önbizalom, a sárm, a magabiztos tudás és az a nyitottság, ami alapján hozzáállt a témához (vasculitisek). Visszagondolva bámulatos volt, ahogy magával ragadta az embert és rávett minket arra, hogy felvegyük a fonalat és gondolkozzunk. Egy nagyon jó kérdezz-felelek játék lett a vége, volt esetbemutatás is, a végén pedig egy beteget is megnéztünk. Hogy mennyire gyakorlat-orientált volt az egész, jól jellemzi, hogy a beteg ágyánál feltett egyszerű kérdésre, mégpedig, hogy "Leggyakrabban mi okoz szekunder vasculitist?" - nem tudtuk a választ. Tankönyvek rendszerint az infekciót, malignus daganatot vagy auto-immun betegséget említenek okként. A válasz a gyógyszerek lett volna, interferon kezelés, de akár a statinok is kiválthatnak kiseres vasculitist. Érdekes volt, és a gyakorlat a célját is elérte, hisz hazajőve még külön utána is olvastam a témának, ami azért valljuk meg őszintén, ritkán fordul elő. Konklúzió: Iszonyat sokat jelent, hogy egy adott tantárgy/tananyag hogyan van tálalva. 

De vissza a blokkgyakorlathoz: Gasztroenterológia fekvőbeteg osztályra kerültem, így colonoscopiából, gastroscopiából láthattam egy vagont, néhány ERCP-t, centrál véna szúrás, ascites csapolás, szakrendelés figyelése, Child score számítás voltak a legjellemzőbb feladatok. Alapvetően erről a gyakról is elmondható ugyanaz, mint a sebészetről: Ha valaki látványosan nem akar részt venni a napi rutinfeladatokban, az meg tudta oldani, hogy ne zavarják. De erről majd később. Minden nap bementem, néha átnéztem, hogy mit csinálnak a haematon, alapvetően jó benyomásaim vannak az osztályos munkával kapcsolatban. Mivel mi voltunk az első turnus, így az elején nem is nagyon tudták kezelni a helyzetet, de a második hétre már hozzászoktak a jelenlétünkhöz, így jobban be tudtunk kapcsolódni a munkába.

Bár a tutorommal csak ritkán találkoztam, az alá beosztott rezidens azért megpróbálta ezt ellensúlyozni. Sajnos szomorú volt azt látni, hogy a legtöbb beteg korábbi életviteléből adódóan került kórházba és csak pár "valós" esettel találkoztunk. Az ilyen iszonyatosan zavarna. Nem foglalkozik cukorbetegként az egészségével, vagy alkoholista, aztán a kórházban köt ki. Jobb esetben betartja a tanácsaid, rosszabb esetben 2 hét után újra találkozol vele, addig míg a teste bele nem fárad az egészbe. Rossz volt látni, hogy az orvosok is kipróbálnak minden, de tényleg mindenféle gyógyszert és a végén nem működik semmi, majd a 8 napos tortúra végén a családdal kell közölnöd, hogy ennyi volt. Ilyenkor komolyan elgondolkodtam, hogy az onkológusnak nehezebb-e (papíron magyarországon az onkológus 10 betegéből 6-7 meghal a terápiától függetlenül, az ellátás viszontagságait nagyjából lefedte egy októberi cikk, melyet itt olvashattok), vagy a belgyógyásznak aki, hiába mondja a betegnek, hogy mit csináljon, ha az nem kooperál. 

Az viszont kifejezetten tetszett, hogy ebben a két hétben mintha "ellesték" volna a spanyol gyakorlatot az osztályon. Reggel én viziteltem egyedül, végigmentem minden betegen, vérnyomásméréssel egybekötve kikérdeztem őket, hogy mi változott az előző naphoz képest, majd "referáltam" a rezidensnek, aki fél óra múlva már az adjunktusnőnek, vagy a docens úrnak tette ugyanezt, így gyakorlatilag a betegeket 3-4x kérdeztük végig és még így is előfordult, hogy valami csak a legutolsó körben jött elő, mert vagy a beteg felejtette el elmondani, vagy mi felejtettük megkérdezni esetleg rossz compliance miatt maradt ki valami. Így azért eléggé biztosra lehetett menni.

A klinikán belül tartottak endokrin/nephro/haematos konzultációs órákat, ezek szintén jók voltak, hisz a leggyakoribb kérdésekkel azért szembesülhettünk, nem utolsó sorban ha valakinek lett volna valamilyen gondja/baja, panasza az egésszel kapcsolatban, az kérdezhetett. Volt visszacsatolásra lehetőség, ez a lényeg. Megnézve a gyak-indexet azért van pár olyan tétel, amit elviekben csinálnunk kellett volna (pl. újraélesztés) de ezt kötve hiszem, hogy engedné bárki is bármely osztályon, meg nyilván nem akkor kezdik majd elmagyarázni a defi használatát, miközben valaki élet-halál közt van, így azért jobb lenne ha a átgondolnák, hogy mit is kellene ténylegesen elvégeznünk és mit megfigyelni (jól emlékszem a vastagbél tükrözést csak látnunk kell, pedig azt könnyebbnek tűnt elsajátítani ránézésre).

Röviden: Látszik, hogy jó az irány és az elképzelés, aki kitalálta ezt a blokkgyakorlati rendszert, de van még rajta mit csiszolni. A blokkgyakorlati rendszer jelentőségét nem elég a hallgatóknak hangsúlyozni, hanem az orvosoknak is, hisz vannak akik még mindig úgy néztek ránk, mint borjú az új kapura, hogy mit keresünk itt. Jó lesz ez, remélem pár év múlva már gördülékenyebb lesz az utánunk levőknek. Ha a szükséges változtatásokat elvégzik, akkor szinte tuti, hogy ez lesz az egyik leggyakorlatiasabb oktatás az országban, ami zene a magyar hallgatók füleinek.