Bocsi, hogy ennyire nem írtam az utóbbi időben... el voltam havazva sok mindennel, aztán csak most volt időm leülni megírni, hogy mi történt ebben az elmúlt pár hétben. Javaslom, használjatok RSS-t, így nem kell állandóan az oldalra jönni, nézni, hogy kijött-e valamilyen új poszt.

Negyed és ötödéven az egyetemen 2x2 hetes blokkgyakorlatokat hirdetnek meg különböző osztályokon, hogy minél több beteget lássunk és minél több gyakorlatunk legyen már a diploma kézhezvételét megelőzően is. A rendszert tudtommal a 2009-es curriculum-reform során vezették be. A rövid felvezető után, a sebészet (traumatológia) két hetes blokkgyakorlatról szeretnék beszámolni.

Elsősorban traumatológiai érdeklődésem miatt jelentkeztem ide. Mivel a gyakorlatok eredeti célja a klinikai gyakorlati készségeink javítása, olyan helyre akartam jelentkezni, ahol már ismernek. Ez a későbbiekben nagy hasznomra vált, hiszen már nem kellett végigvezetni az osztályon, az orvosok többsége már ismert, így az első pár nap nem egymás méricskélésével telt el. Értem ez alatt azt, hogy engem már az első nap behívtak asszisztálni, valamint egyszerűbb dolgokat rám mertek bízni.

Bár eddig is folyamatosan bejártam a sebellátóba dolgozni, más volt napról napra részt venni az intézet munkájában. Elsőként most láthattam végig az un. betegutat a triage pulttól történő regisztrációt követően a konkrét ellátáson át a beteg haza engedéséig. Lényegesen mélyebb betekintést nyújt, nem volt alkalmam megfigyelni eddig ugyanis az olyan részleteket, melyek alapvetően befolyásolják a gyógyulást. Nem gondoltam bele például, ha egy rossz compliance-ű beteg csak 2 hét után jön vissza varrat szedésre, ráadásul úgy, hogy sebét nem tartotta az előírásoknak megfelelően tisztán, szárazon, akkor mekkora fertőzésveszélynek teszi ki magát. Nyilván tudja mindenki, hogy mivel járhat ez, de orvostanhallgatóként a "megtanuljuk a könyvből, visszabüfizzük a vizsgán, az orvos pedig helyeslően bólint" policyt játsszuk el ilyen esetekben. Nos, ez a blokkgyakorlat alatt nem működött, a járóbeteg ellátáson előforduló esetek 99%-val szerintem ténylegesen is sikerült találkoznunk.

A műtétek során pedig tényleg csak arra a műtétre nem mehettem be, amelyikre én magam nem akartam ( ilyenek voltak pl. a septicus esetek, ahol még a szokásos kelleténél is több a macera). Ha jó tutort kapott az ember, akkor még kisebb dolgokat is megengedtek. Itt kell megemlíteni, hogy ez a rendszer jelenleg nem mindegyik magyar orvosegyetemen bejáratott dolog. Igazából még itt sincs kiforrva, hisz a tutorok se nagyon tudják, hogy mit várjanak el tőlünk, de a kezdeményezés minden szempontból messze értékelendő annak fényében, hogy van olyan frissen végzett orvos, aki egy tűt nem szúrt még próbababába, nemhogy betegbe. Vannak még olyan dolgok, amelyeket itt is még finomítani kellene, hisz pl. trauma szekcióhoz be volt írva 5 RDV amit meg kellett volna csinálni... hát... nyilván nem itt fogom begyakorolni. A sztómakezelés szintén ebbe a kategóriába esik.

Másik nagy előnye a blokkgyakorlatoknak, hogy tényleg megtapasztaljuk az egészségügy mindennapjait. Személyesen férfiként én élveztem a sebészetet, de ugyanúgy ez sajnos nem mindenkiről mondható el. Volt egy pár napos szabadsága a tutoromnak, amit arra használtam fel, hogy az általános sebészeti műtéteket is meglátogassam, hogy mégiscsak teljesebb képet kapjak az egészről. Itt történt az, amikor egy sima cholecystectomiára ugrottam be és a főorvos úr a műtét közben hátra nézett, látta van bent 2 medikuslány valamint én. Függetlenül attól, hogy nem ismert engem, habozás nélkül rávágta, hogy "rám van szüksége" a következő gastrectomiához, kampózni. Nyilván nem fogok nemet mondani, a két lány viszont ha szemmel ölni lehetett volna, már rég felakasztott volna. Az a helyzet, hogy a sebészeten még mindig férfiuralom van. Nem lehet nagyon szépíteni a dolgokat, ez kb. olyan mint a parlament. Ott se sok nőt látni. Itt meg ki tudja miért, de az idősebbek egyszerűen mintha nem akarnák elismerni, hogy tetszik, nem tetszik de a felvettek többsége manapság már évek óta nő. 1 szó mint 100: Aki nőként ma sebészként akar elhelyezkedni, annak alaposan fel kell kötnie a gatyáját, már ha nem akarja az egész herce-hurcát megspórolni és inkább külföldön érvényesülni.

A másik ilyen amit észrevettem, hogy aki nem akarta megerőltetni magát, az a reggeli vizit után szimplán lelépett. Nem mintha baj lenne, hisz ezzel az intézetvezető is tisztában volt, de az ő filozófiája szerint, akit nem érdekel, az inkább itt se legyen. Csak ez így meg olyan faramuci helyzet, hisz így az egész gyakorlat célját hiteltelenítik el. Mondjuk van pár ilyen az egyetemen (lásd feed-back kérdőívek félévente, amit tuti, hogy senki se olvassa el) de mivel ez mégiscsak kihat a jövőbeli munkánkra, naívan hittem, hogy talán többet hoznak majd ki belőle.

Végül de nem utolsó sorban, olyan évfolyamtársakkal lehettem együtt, akik közül nem mindenkit ismertem. 2 műtét közt jó volt velük is elbeszélgetni a terveikről, mindennapjaikról... és érdekes volt saját balgaságommal is szembe kerülni. Állandóan mondom, hogy mennyire nem szabad hinni a sztereotípiáknak, előítéleteknek mégis bedőltem nekik. Még korábban az egyik csajról hallottam mennyire ilyen meg olyan, a végén megismerve pedig tökéletesen az ellentettjéről tett bizonyságot. Az elején nem is nyitottam felé, de később kiderült, mennyire aranyos, érdeklődő és szimpatikus (annak ellenére, hogy a tutorja finoman szólva is nem volt a legjobb, mégis benn maradt estig és csak azért is megvárta azt az egy beteget, míg végre saját maga varrhatott, ami mindenféleképp tiszteletreméltó), mi több kiderült egy faluból származunk :) .

Esetleges helyesírási hibákért sorry, majd idővel próbálom javítani.