Szándékosan nem írtam az utolsó pár hétben a klinikai tárgyak gyakorlatáról. Kíváncsi voltam, hogy milyenek lesznek, nem akartam elhamarkodottan írni róluk már a legelején. Bizonyos fokú kíváncsiság és izgatottság azért volt bennem, elvégre az első három évi gyakorlatok többsége arról szólt, hogy ülsz egy tanteremben és körmölsz.

Miután visszakerültünk a blokkgyakorlatokról, mindenki üde és vidám volt, elvégre oda jelentkezett, ahova szeretett volna és vagy azért örült, mert ténylegesen sikerült mindent kipróbálnia, vagy azért mert pont úgy ejtették le magasról, ahogyan az illető arra számított. Aztán jött a fekete leves. Az invazív radiológia mindig is érdekelt, így a hétfő reggeli radi előadásra már csak ezért is be kellett menni. Magával az előadás anyagával nem is lett volna gond, ha nem egy teljesen érdektelenül előadó faszi tartja 200 embernek egy 150 fős előadóban. A vége felért egy öngyilkossággal, de nem is ez a gond igazából. Szcintigráfiákról volt szó, ami nyilván fontos és bizonyos szempontból érdekes is... de nem hiszem, hogy másfél órás gyorstalpaló mellett igazából ténylegesen minden egyes dián lévő kóros elváltozást fel tudtunk egyáltalán ismerni. Rosszul volt felépítve, a figyelmet meg nagyon nem kötötte le. Ilyen alapon ezeket már elnézést a kifejezésért de otthon seggelve is meg tudtam volna nézegetni, majd tanulni. Úgy hallottam, hogy a következő heti előadáson már csak 30-an voltak... what a pity

Itt kell kitérnem Flaskó tanár úr és az urológiai klinika roppant érdekes előadásaira. Bár az urológia az első szakaszban volt, ráadásul nem is nagyon érdekel maga a tantárgy, mégis egyetemi éveim egyik legpazarabbul felépített előadásaiként fogok rájuk emlékezni. Maguk az előadások nem éppen a legkényelmesebb időpontban lettek meghirdetve (du 2kor általában mindenki végzett a kötelező gyakorlatokkal, akkor ugyan kinek van kedve visszamenni 4re egy nem kötelező előadásra) ennek ellenére mindig stabil 50-60 fő látogatta a fejtágításokat. A 45 perces előadások felépítése általában ebből állt:

• 10-15 perc klinikai esettanulmány az éppen ott gyógyuló betegállományból válogatva, lehetőleg az előadáshoz kapcsolódóan
• 20-25 perc velős tananyag, nem elveszve a részletekben, lefedve a betegségek és a hozzá kapcsolódó vizsgálatokat, megemlítve a velük előforduló diagnosztikai hibák 90%-át. Ha a hallgatóság fáradt, pár személyes történet becsempészése, vagy nagy hírességek megemlítése, akik szintén az adott betegségben szenvedtek.
• Utolsó 5 perc Take home message. Útravaló otthonra, mit kell mindenképp megjegyezned.

Ha minden tantárgy előadása hasonlóképp lenne felépítve, garantáltan sokkal többen látogatnák az előadásokat. Megjegyzem itt azért sok múlik az előadó személyes karizmáján és szakmájához fűződő alázatán is. 

A keddi trauma gyak a sebellátóban kezdődött... alapvetően semmi gondom az egésszel, sőt mivel oda járok be, ezért örülnöm kellett volna, hogy oda megyek, ahol nagyon újat már nem tudnak mutatni, megcsillogtathatom esetleges tudásom, de őszintén szólva egyszerűen ordítani tudtam volna. Nem hiába nevezik ezt a Grace klinikában 'the pit' -nek, amit sokféleképpen lehetne fordítani, az lesz a legjobb, ha ezt a feladatot mindenkinek meghagyom. Nem tudok elmenni afelett ugyanis, hogy hogy várhatják el egy egyszerű medikustól, hogy bármit is lásson egy 20 négyzetméteres szobában lévő sima 'excisio, sebtoilette, suturából', ha 30an vagyunk bent. Semmire se való az egész, a külföldi hallgatókkal is ezt csinálták, csak annyit értek el vele, hogy több beteg rosszul lett, mivel elszívták előle a levegőt. Nem tudom hibáztatni az osztályt, elvégre máshol máshogyan ezt megmutatni nem tudja. De menjünk tovább...

Bár az urológia gyakok jóformán egy szemináriumi teremben zajlottak (érthetően, ott már számoltak azzal, hogy teljesen felesleges bevezényelni 30 embert egy kórterembe) az egész félévben, legalább korrektül felkészítettek a vizsgára, szabadidőnkben bármikor bemehettünk az ambulanciára gyakorolni (RDV, vérvétel...stb.), ha pedig külön késztetést éreztél nyáron szeretettel várnak a műtőbe. Valószínűleg én is be fogok menni párszor, a laparoszkópnak ott szélesebb felhasználásával ismerkedhetek meg, mint traumán.

Az első sebészet gyakorlatról elegánsan 25 percet késett az orvos, aki mint kiderült egy műtétről kijőve értesült arról, hogy neki most érsebészet gyakorlatot kellene tartania 2 ÁOK-os csoportnak, mert aki eredetileg tartotta volna, az még nem ért be (?). 2 ÁOK csoport, nagyjából 55-60 fő... el lehet képzelni milyen lehet ez. Minden elismerésem az övé, hisz mindezek ellenére egy elég korrekt bevezetőt tartott a thrombendarteriectomiától kezdve az egyszerű visszér műtétekig mindezt a diagnosztikai dolgokkal megspékelve (pl.:DSA) mégis azt kell, hogy mondjam vegyes érzelmeket keltett bennem amikor a folyosóra kihozta egyik betegét, majd simán ott levetkőztette, hogy lássuk milyen műtéti vágásokat ejtettek a belső combján, miközben ugyebár látogatási idő volt. Szerencsére a 60-as éveiben járó faszi nem volt rest levenni a gatyát, de tekintettel arra, hogy kb. az elöl álló 20 ember látott bármit is az egészből... nem biztos, hogy láttam értelmét tovább firtatni a dolgot, mire pont megjött az eredetileg kiírt vezetőnk. Átkísért minket egy szemináriumi terembe és a maradék fél órában egy kis túlzással kb. 100 diás szemináriumot akart megtartani röpke 30 perc alatt. Az idővel nyilvánvalóan nem volt tisztában, hisz az első 10 perc ugyanúgy az érsebészet részletes történetével ment el... Nem mondom azt, hogy nem fontos, de most komolyan: ennyit látva inkább kiábrándul az ember az egészből semmint, hogy tényleg is felkeltsék az érdeklődését.

Radiológia gyakon kb. ugyanez volt a helyzet, csinos 40 perces késés után az még hagyján, hogy az angol diasort kezdte el levetíteni, de könyörgöm: ha életünkben először látunk teljes test szcintigráfiát akkor ne azzal menjen el az óra fele, hogy ilyen scaneket nézünk, majd mint találós kérdés lövi fel a különböző képeket. Nyilván a csoport többségének fingja sincs az egészről, erre meg oltogat, hogy semmit se tudunk. (Köszi utólag is, de az anat intézet már felnyalatta velünk a padlót 7x, így újat nem mondtál.) Ami értelme volt az egésznek, az az utána lévő nukleáris medicina intézet bejárása volt. Itt láthatta az ember, hogy hogy nézne ki egy klinika, ha magánkézben folyna a betegellátás. Megmutatom, kb így:

Az elmúlt héten egyébként volt szerencsém az egyetemen egy egy évvel feljebb járó ismerősömmel kávézni, elbeszélgetni ő hogyan látja az elmúlt szemesztert és hogyan látja jövőjét. Korábban én már beszámoltam a sebészet blokkgyakorlatomról, megkérdeztem ő hogyan látta a sajátját. Sajnos túl sok jóval nem tudott szolgálni. A gyerekgyógyon az osztályvezető leugatta őket, hogy az orvostanhallgatóknak 2 hét alatt csak a kézmosást (!) kell megtanulniuk helyesen végezni, hiszen állandóan ők viszik be a különböző baktériumokat, így ne is álmodjanak, bármiféle gyakorlatról. Biztos van benne igazság, amit a doki mondott, a hallgatók mégsem tudtak hitelt adni szavainak, amikor szembesültek a kis betegek hozzátartozóinak finoman szólva is alacsony higiéniai elvárásaival. Hat órán keresztül a falat támasztani meg nem buli. 

Nem tudom, hogy kik jártak jobban, ugyanis mások neuróra mentek. Ott az intézetvezető kerek perec kijelentette, hogy anno az egyetemet 80 fős évfolyamokra tervezték, most külföldiekkel együtt 5x ennyien vagyunk, így lehetetlenség normális gyakorlatot tartani, de mivel azt sem akarja, hogy unatkozzanak a kedves hallgatók, ezért minden nap az intézettől valaki szemináriumot fog tartani (hogy a koszon kívül más is ragadjon rájuk).

Megjegyzés: Remélem, hogy azért lesznek változások a fentebb említett órákkal kapcsolatban, elvégre ez csak a 11-12. hét tapasztalata

Sokan hallják a hírekből, hogy sok orvos megy el ... stb. előnyét - hátrányát szerintem mindenki ismeri, hazudnék ha azt mondanám én még sose gondolkodtam azon a bizonyos "Mi lenne ha ..." kérdésen. Bár hallja az ember a lehetőségeket, azért más itthonról nézni.

Ma a véletlennek köszönhető egyébként, hogy feljött a téma, ugyanis az egyik traumatológushoz beugrott egy háziorvos ismerőse, aki pár hét múlva Norvégiában vállalt el egy szintén háziorvosi állást. Kint az alapvető sebek ellátását is a háziorvosnak kell ellátnia, de mivel ez itthon nem dívik (miért is?) ezért bejött, hogy ellesse az alapvető mozdulatokat, hogy az alapokkal tisztában legyen kiérkezésekor. 

Miután hazajöttem, az egyik híroldal blogposztjai közt pedig erre lettem figyelmes:

Bemutatkozik a bristoli kórház csapata.

via http://pauszkoepkoedoe.tumblr.com/ 

Ez azért a legfinomabban is megfogalmazva: durva. A csapat több mint harmada magyar, de Boris, Katerina és Mohammed is tősgyökeres brit állampolgároknak tűnnek. Engem mondjuk az etnikai hovatartozásuk történetesen nem érdekel, elvégre biztos jók a szakmájukban. Lassan ott tartunk, hogy azok a bizonyos hátrányok amiket a kint tartózkodás jelent és szinte mindenhol említenek (olyan mint nyelvi korlátok vagy, hogy "külföldön csak lábtörlő leszel az egészségügyben" - egyik kedvenc Profom elszólalása)  gyakorlatilag szinte eltűnnek, hisz az orvos csapat akár magyarul konzultálhat egymás közt, biztos összetartóak, személy szerint csak sok sikert tudok kívánni nekik.

További példa, amit egy másik, szintén az Egyesült Királyságban dolgozó orvos blogjáról szedtem:

Látható, hogy nem derogáló kiírni, akár arabul, hogy mi hol van, akkor nem valószínű, hogy pont téged kergetnének el onnan.

Nem ide tartozik, de személyes megjegyzésként csak kibököm, hogy ilyenkor jöhet egyébként a felismerés: érdekes... kint a magyar - román - szlovák tud egymással dolgozni, békésen élni, míg otthon a TV előtt ülve csak a mocskolódás megy. Degradáló az egész.

UPDATE: Időközben már más is átvette a sztorit, a korábban már hivatkozott oldalon találkoztam Vakmajom írásával: http://www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/27-vakmajom/4157- , de a szikeblog is megosztotta facen

Még korábban ajánlották nekem is ezt a weblapot, gondoltam megosztom. Nomen est omen. A lapon a szakágaknak megfelelően találhatunk műtéti felvételeket a leggyakoribb esetekre vonatkozólag. Magam is jópárat megnéztem, kifejezetten tetszik, hogy közbe magyaráznak rendesen. Jó nettel, HD-ben nézve esti mesének tökéletes. Érdekesebb műtéteket pedig online streamelnek neves amerikai egyetemekről.

Bocsi, hogy ennyire nem írtam az utóbbi időben... el voltam havazva sok mindennel, aztán csak most volt időm leülni megírni, hogy mi történt ebben az elmúlt pár hétben. Javaslom, használjatok RSS-t, így nem kell állandóan az oldalra jönni, nézni, hogy kijött-e valamilyen új poszt.

Negyed és ötödéven az egyetemen 2x2 hetes blokkgyakorlatokat hirdetnek meg különböző osztályokon, hogy minél több beteget lássunk és minél több gyakorlatunk legyen már a diploma kézhezvételét megelőzően is. A rendszert tudtommal a 2009-es curriculum-reform során vezették be. A rövid felvezető után, a sebészet (traumatológia) két hetes blokkgyakorlatról szeretnék beszámolni.

Elsősorban traumatológiai érdeklődésem miatt jelentkeztem ide. Mivel a gyakorlatok eredeti célja a klinikai gyakorlati készségeink javítása, olyan helyre akartam jelentkezni, ahol már ismernek. Ez a későbbiekben nagy hasznomra vált, hiszen már nem kellett végigvezetni az osztályon, az orvosok többsége már ismert, így az első pár nap nem egymás méricskélésével telt el. Értem ez alatt azt, hogy engem már az első nap behívtak asszisztálni, valamint egyszerűbb dolgokat rám mertek bízni.

Bár eddig is folyamatosan bejártam a sebellátóba dolgozni, más volt napról napra részt venni az intézet munkájában. Elsőként most láthattam végig az un. betegutat a triage pulttól történő regisztrációt követően a konkrét ellátáson át a beteg haza engedéséig. Lényegesen mélyebb betekintést nyújt, nem volt alkalmam megfigyelni eddig ugyanis az olyan részleteket, melyek alapvetően befolyásolják a gyógyulást. Nem gondoltam bele például, ha egy rossz compliance-ű beteg csak 2 hét után jön vissza varrat szedésre, ráadásul úgy, hogy sebét nem tartotta az előírásoknak megfelelően tisztán, szárazon, akkor mekkora fertőzésveszélynek teszi ki magát. Nyilván tudja mindenki, hogy mivel járhat ez, de orvostanhallgatóként a "megtanuljuk a könyvből, visszabüfizzük a vizsgán, az orvos pedig helyeslően bólint" policyt játsszuk el ilyen esetekben. Nos, ez a blokkgyakorlat alatt nem működött, a járóbeteg ellátáson előforduló esetek 99%-val szerintem ténylegesen is sikerült találkoznunk.

A műtétek során pedig tényleg csak arra a műtétre nem mehettem be, amelyikre én magam nem akartam ( ilyenek voltak pl. a septicus esetek, ahol még a szokásos kelleténél is több a macera). Ha jó tutort kapott az ember, akkor még kisebb dolgokat is megengedtek. Itt kell megemlíteni, hogy ez a rendszer jelenleg nem mindegyik magyar orvosegyetemen bejáratott dolog. Igazából még itt sincs kiforrva, hisz a tutorok se nagyon tudják, hogy mit várjanak el tőlünk, de a kezdeményezés minden szempontból messze értékelendő annak fényében, hogy van olyan frissen végzett orvos, aki egy tűt nem szúrt még próbababába, nemhogy betegbe. Vannak még olyan dolgok, amelyeket itt is még finomítani kellene, hisz pl. trauma szekcióhoz be volt írva 5 RDV amit meg kellett volna csinálni... hát... nyilván nem itt fogom begyakorolni. A sztómakezelés szintén ebbe a kategóriába esik.

Másik nagy előnye a blokkgyakorlatoknak, hogy tényleg megtapasztaljuk az egészségügy mindennapjait. Személyesen férfiként én élveztem a sebészetet, de ugyanúgy ez sajnos nem mindenkiről mondható el. Volt egy pár napos szabadsága a tutoromnak, amit arra használtam fel, hogy az általános sebészeti műtéteket is meglátogassam, hogy mégiscsak teljesebb képet kapjak az egészről. Itt történt az, amikor egy sima cholecystectomiára ugrottam be és a főorvos úr a műtét közben hátra nézett, látta van bent 2 medikuslány valamint én. Függetlenül attól, hogy nem ismert engem, habozás nélkül rávágta, hogy "rám van szüksége" a következő gastrectomiához, kampózni. Nyilván nem fogok nemet mondani, a két lány viszont ha szemmel ölni lehetett volna, már rég felakasztott volna. Az a helyzet, hogy a sebészeten még mindig férfiuralom van. Nem lehet nagyon szépíteni a dolgokat, ez kb. olyan mint a parlament. Ott se sok nőt látni. Itt meg ki tudja miért, de az idősebbek egyszerűen mintha nem akarnák elismerni, hogy tetszik, nem tetszik de a felvettek többsége manapság már évek óta nő. 1 szó mint 100: Aki nőként ma sebészként akar elhelyezkedni, annak alaposan fel kell kötnie a gatyáját, már ha nem akarja az egész herce-hurcát megspórolni és inkább külföldön érvényesülni.

A másik ilyen amit észrevettem, hogy aki nem akarta megerőltetni magát, az a reggeli vizit után szimplán lelépett. Nem mintha baj lenne, hisz ezzel az intézetvezető is tisztában volt, de az ő filozófiája szerint, akit nem érdekel, az inkább itt se legyen. Csak ez így meg olyan faramuci helyzet, hisz így az egész gyakorlat célját hiteltelenítik el. Mondjuk van pár ilyen az egyetemen (lásd feed-back kérdőívek félévente, amit tuti, hogy senki se olvassa el) de mivel ez mégiscsak kihat a jövőbeli munkánkra, naívan hittem, hogy talán többet hoznak majd ki belőle.

Végül de nem utolsó sorban, olyan évfolyamtársakkal lehettem együtt, akik közül nem mindenkit ismertem. 2 műtét közt jó volt velük is elbeszélgetni a terveikről, mindennapjaikról... és érdekes volt saját balgaságommal is szembe kerülni. Állandóan mondom, hogy mennyire nem szabad hinni a sztereotípiáknak, előítéleteknek mégis bedőltem nekik. Még korábban az egyik csajról hallottam mennyire ilyen meg olyan, a végén megismerve pedig tökéletesen az ellentettjéről tett bizonyságot. Az elején nem is nyitottam felé, de később kiderült, mennyire aranyos, érdeklődő és szimpatikus (annak ellenére, hogy a tutorja finoman szólva is nem volt a legjobb, mégis benn maradt estig és csak azért is megvárta azt az egy beteget, míg végre saját maga varrhatott, ami mindenféleképp tiszteletreméltó), mi több kiderült egy faluból származunk :) .

Esetleges helyesírási hibákért sorry, majd idővel próbálom javítani. 

A tegnapi RTL-s hírt gondoltam nem árt megosztani (Ha unod olvasni, a poszt végén megnézheted magát a hírt is). Hamarosan erről is jön egy terjedelmesebb poszt. Addig is itt olvashatjátok a Magyar Orvosi Kamara közleményét:

1. Az orvosok jelentősen túlterheltek, főállásuk mellett jellemzően hetente átlagban több mint 10 órát másodállásban, több mint 15 órát pedig ügyeletben töltenek. Így csak a tiszta munkaidejük is meghaladja a 65 órát utazással együtt pedig a 70-en is túl van. 

2. Jelentős ezért körükben a kiégés, a stressz, a munkahelyi és családi feladatok nehezen egyeztethetők össze, általában a munkahely kerül előnybe. Mindezek kiemelten jellemzőek a fiatal korosztályra, az orvosnőkre illetve a fekvőbeteg ellátásban dolgozókra. 

3. Számos krónikus betegségben rosszabb értékeket mutatnak, mint az egész lakosság átlaga, különösen kiemelendő a daganatos betegségek gyakoribb előfordulása, amelyben kiváltó tényezőként a stressznek jelentős szerepe van. Kiemelendő még különösen a magas vérnyomás betegség, a mozgásszervi betegségek és az emésztőrendszeri betegségek jelentősen magasabb előfordulása. Az orvosnők körében úgy a sikertelen teherbe esési próbálkozás, mint a spontán vetélés is a lakossági átlagot meghaladó arányban fordul elő. 

4. Ugyancsak számottevően magasabb az orvosok körében a pszichoszomatikus tünetek megjelenése. 

5. Ugyanakkor az orvosok mind a dohányzás, mind pedig a sportolás tekintetében jóval kedvezőbb képet mutatnak a lakossági trendeknél. 

6. A magyar egészségügy helyzetét a megkérdezett orvosok mintegy háromnegyede rossznak találja, és közel 50%-uk romlást prognosztizál a következő 5 évre vonatkozóan. A megkérdezettek közül minden negyedik (25%!) gyógyító nem választaná újra az orvosi pályát. 

7. A válaszadók leginkább lakáskörülményeikkel illetve munkateljesítményükkel, személyes kapcsolataikkal elégedettek, míg kifejezetten elégedetlenek munkájuk anyagi honorálásával, annak egyéb tekintetben való elismerésével, munkakörülményeikkel és anyagi helyzetükkel. 

8. Végül kiemelendő és rendkívül aggasztó adat, hogy az elkövetkezendő 1-2 évben a válaszadók közel 17%-a tervez külföldi munkavállalást – ami a teljes gyógyító orvoskarra (kb. 30 000 fő) vetítve 5000-nél több orvos elvesztésével fenyeget. 

Magyar Orvosi Kamara 

Hogy hogyan is néz ki egy péntek este egy vidéki város traumatológiai osztályán?

"... ma este ismerősénél hirtelen felindulást követően nyakát megvágta..."

Hát kb. így.

Ambuláns lap itt érhető el érdekességképp:

http://kepfeltoltes.hu/130929/ambulans_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Az eset külön érdekessége, hogy öccsét kb. 2 hónapja ugyancsak én láttam el (állítólag azóta már újból volt bent ő is). Az ilyen esetekhez egyébként túl nagy kommentárt felesleges fűzni. Elvégre naponta látnak el így száz számra beteget abban az országban, ahol a statisztikák szerint minden tizedik ember alkoholista. Mindenki szörnyülködhet, hogy hát itt tartunk? Pedig, hogy őszinte legyek, mi medikusok ezeknek az eseteknek örülünk a legjobban. 

A több éve praktizáló orvosok többsége az ilyen eseteket készséggel, zokszó nélkül ellátja, ugyanakkor betegünk általános megítélése már vitatott, hogy finoman fogalmazzak. Az orvos joggal lehet felháborodva, hisz nem ezért ült könyvek garmadája felett hajnalokig éveken keresztül. Épp ilyenkor jövünk a képbe mi, hisz örömmel passzolják le az ilyen eseteket a tapasztalatlanabbaknak  :).

Mindenki tudja hogy az ilyen emberek a traumatológiai osztályokon egy évben akár havonta (sőt hetente!) többször is megfordulnak. A medikusoknak pedig meg kell mutatni, hogy mivel fogják őket az esetek többségében zavarni. Suturákat pedig kivel lehetne a legjobb gyakorolni, ha nem egy olyan emberen, aki a világáról nem tud? A dokik legtöbbször csak tűpárnának/próbababának hívják őket. Gyakorlásra kiválóak. Az első pár esetnél remegett a kezünk, mint a miskolci kocsonya. Hiába volt műtéttanunk, ahol sertéslábon ill. szilikonpadon már untig gyakoroltuk a varratfajtákat... mégis csak más embert varrni. Ha esetleg ilyen beteg nem lenne, az elején még fejsérülteket engedtek nekünk egyébként, ahol a haj úgy is eltakarja a seb után keletkező heget. Pár hónap gyakorlás után viszont elmondhatod magadról, hogy az alapszintű sebeket már el tudod látni. Jelen pillanatban konkrétan olyan esetre várok ahol ínvarratot is be kell majd raknom, mert abból még "hiányom" van, ahogy köröm levételből is...

Külön köszönet illeti a teljes egészségügyi személyzetet, amiért ennyire közvetlenek velünk, orvostanhallgatókkal. Az ő tapasztalataikat tankönyvből megtanulni nem lehet.

Sokan úgy kerülnek ki az orvosiról, hogy még tűt se szúrtak emberbe. A gyakorlatok hiányát balgaság lenne tisztán az egyetemek számlájára írni. Általános megfigyelés, ha az órarendeden felül szeretnél bemenni segíteni/tanulni/gyakorolni akkor a legtöbb helyen örömmel látnak. Nyilván nem a mellkas sebészet ajtaján kell legelőször dörömbölni, de vérvételhez simán fel lehet kelni hajnalban, reggel 6-ra bemenni és csinálni. Az már egy másik kérdés, hogy sokakban ez a fajta motiváció nincs meg. Jelenleg úgy vagyok vele, ha már általános orvos diplomát fog kapni az ember valamikor a jövőben, akkor kutya kötelességem, legalább az általános dolgokkal tisztában lenni. Igenis muszáj bejárni a különböző klinikákra és a legáltalánosabb betegségekkel, kezelésekkel, vizsgálati eljárásokkal találkozni, adott esetben elvégezni. Az októberi péntekekre sikerült bekérnem magam egy szakambulanciára, a későbbiekben majd arról is igyekszem beszámolni.

Úgy érzem illő rövid magyarázatot adni arra, hogy miért épp a sebellátóban kötöttem ki harmadéven. Medikusként első és legfontosabb dolgom a tanulás mellett a megfelelő gyakorlat megszerzése. Hol máshol lehetne a legtöbbet gyakorolni, mint ott, ahol a legtöbb ember megfordul? Irány a Traumatológia.

Jöjjön egy kis statisztika, miért jó itt kezdeni.

• A fekvőbetegek 12%-a valamilyen sérülés miatt kerül kórházba.
• Magyarországon évente átlagosan 300.000 ember kap sürgősségi ellátást. (Kis matek: ez alapján átlag napi 800 ember kerül be a traumatológiai osztályokra)
• Naponta ez 300.000.000 forintjába kerül az adófizetőknek. (Évi 100-120 Milliárd) 
• A magyarországi baleseti halálozási arány 115/100.000. Sajnos az ilyen eseteket is látni kell ahhoz, hogy szakosodásnál mindent figyelembe véve dönteni tudjunk az adott szakma mellett/ellen.

Sorolhatnám még tovább, de a fenti számok is önmagában igazolják, hogy hol "láthat" legtöbbet az ember. 

Ami számomra még fontos volt, az a csapatmunka. Az itteni traumatológián hihetetlenül tiszteli egymást az egészségügyi személyzet. Ahhoz képest, hogy mit tapasztalok az egyetemen, valamint a klinika egyes osztályain, ez már-már ideális. Mindenki tudja a feladatát, hihetetlenül összeszokott a csapat.

A következő posztok a betegtípusokról, esetekről fognak szólni, kitérve a hivatás gyönyörűségére és hátrányára.

Egyetemistaként muszáj vagyok írni arról a hírről amit az Indexen olvastam, miszerint: Enyhítene a diplomaszerzés követelményein a felsőoktatási stratégia legújabb, átdolgozott változata, amely hamarosan a kormány elé kerül: azokon a szakokon, amelyeken az „idegen nyelv ismerete másodlagos”, nem lenne szükség a bizonyítványra. Bővebben itt

Ez konkrétan egy vicc. Kétszázegynehány kredit, 5 szigorlat megszerzése után azt hiszem könnyen kijelenthetjük, hogy siralmas, amit nálam valószínűleg okosabb emberek ötlöttek ki. Az orvosi egyetemre bekerült hallgatók 99%-ának van valamilyen nyelvből nyelvvizsgája. Ez el is várható, több szempontból is: Magasabbak a ponthatárok, nyilván a bekerültek jobb családi helyzetből jönnek, és még sorolhatnánk. Az oktatók túlnyomórészt amúgy is angolul hozzák be a diákat, mi több van olyan kurzus, ami csak idegen nyelven hallgatható. 

Más felsőoktatási intézmények színvonalát megítélni nem tudom és nem is akarom, de én egy 3 kredites kötelező tantárgynál is tövig kaptam be a könyvet, nem beszélve a 8-9-11 kredites tárgyakról. A nyelvvizsga ezekhez a vizsgákhoz képest egy rutinvizsgával volt egyenértékű. Ha ezt a színvonalat feltételezném a többi felsőoktatási intézményben, akkor bizony mindenki dalolva tenné le a nyelvvizsgát és ilyen probléma nem lenne. Erről sajnos nem beszélhetünk, de ez alapján feltehetjük azt a költői kérdést, hogy akkor ezek a hallgatók mégis, hogyan voltak képesek egy szigorlatra felkészülni, vagy hogyan voltak képesek sikeres államvizsgát tenni? 

Nyilván nem szükséges nyelvtudással rendelkeznie egy óvónőnek, de érdekes megemlíteni, hogy míg a nassfeldi sarki közértben tudtam angolul vásárolni a sítaxi tősgyökeres Bundesliga frizurás sofőrjének pedig angolul iránymutatást adni és tájékoztatást kérni, addig ez Magyarországon koránt sincs így. 

Itt meg lehetne említeni a középiskolai nyelvtanárok kompetenciáját és felelősségét is, erre most nem térnék ki mert nem ez a téma. Épp pár napja jelent meg egy cikk a finn oktatási reformról, vessük össze azzal ami jelenleg Magyarországon megy. Bár az új rendszernek nem láttam még a minőségbeli változását (eddig szerintem inkább rosszabb mint jobb), de ha egy kormány olyannyira brutálisan visszavágja az amúgy is alulfinanszírozott oktatásba fektetett pénzt, akkor ne csodálkozzon, hogy ilyen statisztikák látnak napvilágot. Jogszabályokkal bár lehet ezen javítani, a ténylegesen siralmas helyzet nem fog változni. 

Felsőfokú angolra autodidakta módon készültem fel, kb 10.000 forintból ami könyvekre ment el, a többi anyagot letöltöttem a netről. Túlzás nélkül állíthatom, hogy egy mai középfokú nyelvvizsga (ami valójában jó indulattal egy alap szintnek felel meg) heti 4 órás felkészülést feltételezve fél év tanulás után letehető. Aki erre nem képes az menjen a sóhivatalba. Arról már nem írok, hogy milyen lehetőségei lennének a delikvenseknek, ha legalább egy nyelvet beszélni tudnának (mert a burgenlandi óvónéninek mégiscsak vastagabb a pénztárcája mint a magyarnak), mert ezzel már egy másik bilit borítok ki, ami egy későbbi poszt témája lesz.